2010.04.17-18-án Tökölön Magyar Drift Szövetség versenyt tartott, ahol a kiállítók között a Kárászy Kft is jelen volt. Számos érdeklődővel találkoztunk, akik számára szakmai tanácsokat is adtunk autójuk futóművének átalakításával kapcsolatban.
A Sződi fivéreket cégünk már korábban is szponzorálta szlalom versenyeken, amikor még Trabanttal érték el sikereiket. 2010-ben a testvérek átszálltak egy Suzukiba, melybe szintén cégünk gyártotta a „ pálya gátlókat „.
Cégünk, több mint egy évtizede foglalkozik vasúti lengéscsillapítók felújításával.
A Bánkúti Motorsporttal cégünk 2009-óta tart fennt szorosabb kapcsolatot. A tavalyi évben Bánkúti Gábor a Kárászy Cég által fejlesztett és gyártott lengéscsillapítókkal érte el sikereit nemzetközi szinten is.